#Tarlós István

„Autóval közlekedem, bocs”: a Magyar Idők Tarlós mellé állt a biciklivitában
 

„Autóval közlekedem, bocs”: a Magyar Idők Tarlós mellé állt a biciklivitában

Meglehetősen rossz és helyenként gúnyos véleményt fogalmazott meg a budapesti utakon kerékpározókról a kormányoldali Magyar Idők online társfőszerkesztője. Szikszai Péter „kerékpáros felsőbbrendűséget”, és „jobbágysorba taszított autósokat” emlegetett azzal kapcsolatban, hogy a városháza tervei szerint „Tarlós István visszaterelné a rendes kerékvágásba a bicikliseket”.

hvg.hu hvg.hu

Kerékpáros tervek: rágalmazást és biciklisterrort emleget a főváros
 

Kerékpáros tervek: rágalmazást és biciklisterrort emleget a főváros

A főpolgármester soha nem adta utasításba a kerékpáros fejlesztések megszüntetését. Még kevésbé volt valaha is szó a tömegközlekedés háttérbe szorításáról – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal szerda délelőtti közleményében. Ebben azt is írják, hogy 1990 óta soha nem volt annyi kerékpáros fejlesztés, mint a 2010-es választások óta. A közleményben emellett a "kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorját" emlegetik.

hvg.hu hvg.hu





Tarlós ígéri, hogy maradhat a könyvhét a Vörösmarty téren
 

Tarlós ígéri, hogy maradhat a könyvhét a Vörösmarty téren

A főpolgármester garanciát vállalt arra kedden, hogy az Ünnepi Könyvhét helyszíne továbbra is a Vörösmarty tér lesz – ezt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöksége közölte kedden. A Liberálisok szerint sok az ellentmondás az ügyben, és a pártállami időket idézi, ha Tarlós mondhatja meg, mit szabad, és mit nem.

hvg.hu hvg.hu

Átlátszó: Hárommillió forintba került Budapest új arculata
 

Átlátszó: Hárommillió forintba került Budapest új arculata

Március elején jelentette be Tarlós István főpolgármester és helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, hogy Budapestnek új arculata lesz, melynek első eleme az új logó és az új szlogen. Az Átlátszó munkatársai kikérték az adatokat a tervezőkkel és a tervek árával kapcsolatban.

hvg.hu hvg.hu

Matolcsy torkán akadhat a Bálna
 

Matolcsy torkán akadhat a Bálna

Egyáltalán nem biztos, hogy az MNB veszi meg a Bálnát – írja a Figyelő, mely szerint bár a Corvinus Egyetem melletti épület továbbra is eladó, Tarlós István főpolgármester nem akarja azt az egyetlen jelentkező, a jegybank kezére juttatni.

hvg.hu hvg.hu




Barátkozzon az új Budapest-logóval! – Fotó
 

Barátkozzon az új Budapest-logóval! – Fotó

Tarlós István főpolgármester pénteken jelentette be, hogy új szlogent, címert és logót kap a főváros. Az új logóra egy érdekes jelmondat is került. Összehasonlításképpen megmutatjuk a régit emblémát is.

hvg.hu hvg.hu

Tarlós: Új logót kap Budapest
 

Tarlós: Új logót kap Budapest

Új szlogent, logót és címert is kap Budapest - jelentette be pénteken Tarlós István. A főváros kimarad az államosított turizmusból, a budai fonódó villamos március 14-ére teljesen kész lesz, de Újpalotára egyelőre biztos nem megy majd villamos, a Petőfi híd előtt a Lánchidat kell felújítani, de még a vizes vébé előtt 3 milliárdból megcsinálják a Róbert Károly körutat is.

hvg.hu hvg.hu


Kovács Zoltán bemutatta a kormányzati stratégiát Habony-ügyben
 

Kovács Zoltán bemutatta a kormányzati stratégiát Habony-ügyben

A kormányszóvivő egyszerűen némán elhagyta a termet, amikor az Igazságügyi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatóján azt kérdezték tőle, kapott-e tanácsot Habony Árpádtól. Talán megfogadta a rejtélyes tanácsadó tippjét: pusztán provokatív újságírói kérdésekre nem kell válaszolni.

hvg.hu hvg.hu

Új Habony-definíciót alkotott a kínlódó Tarlós
 

Új Habony-definíciót alkotott a kínlódó Tarlós

Élő adásban addig macerálták Tarlós Istvánt a Habony-témával, míg végül meghatározta Orbán főtanácsadójának beosztását. Szerinte mint „a mi politikai közösségünkbe tartozó ember” jár benn nála évente több alkalommal, és egyeztet vele legutóbb az agglomerációs közlekedésről. De azt nem tudta megmondani, mégis milyen minőségben értene ehhez Habony Árpád.

hvg.hu hvg.hu

A nap, amikor a kormány már csak kockákat látott
 

A nap, amikor a kormány már csak kockákat látott

Egy nap, öt hír – amiről ma este beszélnek: elborították az országot (és az internetet) a kockás inges tanárok, diákok, szülők, szimpatizánsok; Tarlós István elszántan küzdve válaszolgatott azért, hogy ne kelljen válaszolnia; egy jelkép kissé megroggyant; az angliai egyetemre készülő diákok szülei aggódva figyeltek Brüsszelre; kiderült, hogy a főnöknek igaza van, ha letilt a Facebookról. A hét utolsó munkanapja öt tételben.

hvg.hu hvg.hu

Videó: Tarlós nagyon küzdött, minek is nevezze Habonyt
 

Videó: Tarlós nagyon küzdött, minek is nevezze Habonyt

A főpolgármester szerint Orbán Viktor bizalmasa csak “jószolgálati feladatot” próbált ellátni a Városházán, de nagyon szórakoztatóan hárította az arra vonatkozó kérdéseket, hogy ez pontosan mit jelent, és miért pont Habony véleménye érdekelte az agglomerációs közlekedésről.

hvg.hu hvg.hu

Flirt-vasút járhat a HÉV helyett
 

Flirt-vasút járhat a HÉV helyett

300 milliárd forintba kerülne a HÉV-vonalak és a teljes járműpark felújítása, a Magyar Idők már a Stadler által gyártott Flirt vonatok egyik modellváltozatával is hírbe hozta a felújítást.

MTI MTI